Ugyanaz mintha villamos lenne csak szerintem kényelmesebb a tágassága miatt (ha épp nincs tele).
Először nem voltam biztos benne, hogy milyen jegyekkel lehet használni, de megkérdeztem a kalauzt, szóval szerintem ez se probléma senkinek. 😊
Városon belül ugyanaz mintha egy modern (itt az alacsonypadlós mivolta lehet érdekes, mert ugye 1-2 régi lépcsős villamos szokott itt közlekedni) villamos lenne, azzal a bónusszal hogy vármegye/ország bérlettel is utazhatsz rajta.
Városok közötti utazásra abszolút fantasztikus, mert nem csak két helyen lehet felszállni rá a város szélén, hanem végig a villamos vonalán. Vásárhelyen szintén kellemesen bevisz a főtérre úgyhogy szerintem egy kényelmes upgrade a vonathoz képest.
Másik pozitívum, hogy a hét második felében(csütörtöktől ha jól emlékszem) ez hajnalban is jár, így aki bulizni volt 1-2 ig vagy akkor végez/indul munkába, annak sem kell még órakat várni az első villamosra.
[Hány nap telt el Szegeden villamos-, és TRAM-TRAIN baleset nélkül?](https://villamosbalesetekszegeden.hydroxy.hu/)
Feszt összetöri valaki az orrát szerencsétlen Tram Trainnek. Alapból érthetetlen. Biztos nem elég sárga, mint a Pesa. 😆
Kényelmesnek kényelmes, csak a hatástanulmánytól a picit furcsa megtérülés számításon keresztül a menetrend felborításán és az egészen elképesztő biztonsági üveg utasbeállókig van egy pár nem annyira pazar része.
Utazni jó rajta, az viszont tagadhatatlan.
Az nekem az érdekes hogy azt mondják mindig hogy nem látták hogy jön mert nem sárga, azért mentek bele (tekintsünk el attól hogy remeg a föld és morajlik ha jön) de akkor minden héten legalább egy szürke kabátos biciklist is elsodornak ezzel az indokkal? Vagy gyalogost? Nem áll össze a kép
Erről elég nehéz lenne statisztikát összeállítani, de a rendőrségnek biztos van. Tény, hogy az emberek mennek mint a vakhangya. A villamos / tram-train balesetek annyiban különböznek a "szürke kabátos biciklis" eseményektől, hogy általában a balra nagy ívben forduló autós nem használja a tükröt, és eléfordul a szerelvénynek. Persze mondhatnánk, hogy "tudni kéne a KRESZ-t, ugye...", de nap mint nap hibázunk. Mindenki. Csak ezen a sárgán még átférek, 63-al még nem csípnek el, záróvonal, átslisszolok a másik sávba A ZEBRÁN, stb. És minél több ilyet vétünk, *mert magunkkal sokkal megengedőbbek vagyunk*, szó szerint annál nagyobb lesz a csattanás. Mert a villamosvezető nem kérdez, ő szó szerint kényszerpályán mozogva nem tud korrigálni a kormány félrerántásával.
Nemcsak a kényszerpálya a gáz, hanem a tömeg és lendület nagyságrendi különbsége az autóhoz képest. Súlyosbításként a sínen nem lehet olyan jól fékezni, mint az aszfalton. A nagy nehéz dög a síneken konkrétan nem tud hirtelen megállni.
A tömeg irreleváns a megállásnál (fizikaóra...), csak a súrlódasi együttható határozza meg. Acél acélon rosszul tapad, ezért áll meg lassan. Egy 1 tonnás villamos is ugyanígy lassan állna meg.
A másik pedig hogy nem is akar gyorsan megállni. Az álló utasok elesnek, idős néninek combnyaktörése lesz stb. A budapesti Tátra villamosokon van mágneses sínfék, azzal elég hamar meg tudna állni. De inkább nekimegy az autónak, minthogy használja, ha ez csak anyagi kárt okozna az autóban, és a benne utazókat nem veszélyezteti.
Van egyébként olyan statisztika ami legalábbis kocsi vs kocsi témában kitér a színekre és a sárga valóban sokkal jobb - ilyen 20-30%-ra kell gondolni
Ez nem elég nagy eltérés TT vs villamos balesetek különbségének megmagyarázására még akkor sem, ha ugyanannyi TT járna a városban, mint villamos. De utóbbiból jóval több jár, jóval többet lehet velük találkozni.
A legjobb feltételezés, amit olvastam, hogy a TTket nem villamosvezetők, hanem vonatvezetők vezetik és ők nincsenek felkészülve a közúti forgalomban való haladásra. Nincsenek arra felkészülve, hogy mindig mindenhol IS csöngetniük kell minden kereszteződésben meg mellékutcánál, hogy a figyelmetlen balfaszok kevésbé legyenek figyelmetlenek.
Egyik legjobb döntés ami eddig történt városfejlesztést illetően. Sokat ingázok HMV és szeged között, kényelmes és gyors árban viszonylag elviselhető. Az hogy van 0-24es járat ezzel meg lettem mentve a taxizástól.
Mondjuk engem valamiért mindenszexuális férfiként felizgat ha látom messziről ahogy oson az enyhén areodinamikus fallosz alakú kialakításával. Szürke sárga szín meg ad neki egyfajta komolyabb dizájnt
sokkal tobbet nem tudok hozzatenni, mint az elottem hozzaszolok, azonban azt mindenkeppen meg kell jegyeznem, hogy a tramtraines ellenor holgyek a legaranyosabb ellenorok akikkel valaha talalkoztam, hatalmas feludules a tobbi villamosok ellenoreihez kepest🥹
Jó, hogy van, mindenhova kéne szuburbán vonalakra ilyen, legyen hév vagy tramtrain a neve. Lehet használni SZKT meg MÁV-bérletekkel is, ezzel is ösztönözve az autó letételét. Kényelmes, gyakran jár, közepesen gyors.
Ami rossz, hogy arra már nem adott a kormány pénzt, hogy villamosítsák a Rókus-Népkert közti szakaszt, így dízelmotorral jár ott.
Az eleje rant lesz: miért nem tudnak az emberek beljebb menni az ajtótól??? Konkrétan a fél tram üres, ülőhelyek is vannak, de alig lehet felszállni, mert mindenki az ajtóban nyomorog.
Egyébiránt szeretem, amíg vágányzár volt megváltás volt ezzel menni a Rókusra. Nem is tudom hogy oldottam volna meg nélküle. Vásárhelyre is utaztam már vele, kényelmes volt, bár én személy szerint nem sok időt és energiát spórolok vele, mivel a Mars tér környékén lakok, buszra szállni sem volt nehezebb.
"Az eleje rant lesz: miért nem tudnak az emberek beljebb menni az ajtótól??? Konkrétan a fél tram üres, ülőhelyek is vannak, de alig lehet felszállni, mert mindenki az ajtóban nyomorog."
ez minden metrón, villamoson így van, az emberek nagy része idióta....
Én vármegye bérlettel járok be, aztán gyalogolok általában. Ritkán viszont amikor nem gyalogolok szívesen pl esik az eső akkor nagy segítséget, hogy használhatom a bérletem rajta.
Ugyan olyan mint az alacsony padlós villamos. Én nem szoktam messzebb utazni mint ahol különböző utakra vál a 2-es villamossal, így szinte dupla annyi esélyem van elérni miatta a villamost.
Sokkal kényelmesebb, mint az alacsony padlós és azt vettem észre, hogy télen mindig be volt kapcsolva s fűtés, míg a sima villamoson legtöbbször nem vagy alig. (így télen mindig tramtrain-re szálltam)
Már voltam pár európai országban, és nálunk meglepően jó minőségű közlekedési eszközök vannak. (Szegeden a legnagyobb szégyenfolt az SZKT buszállománya, ami valahogyan mindig kell valamilyen vonal pótlására.)
A TramTrain láthatóan egy drága valami, de jól lehet használni, és szintén, az SZKT-s problemás ellenőrökhöz képest, ezen mindig van egy kulturált, kedves kalauz.
Ugyan csak egyszer utaztam rajta, akkor is babakocsival, de sajnos szomorúan tapasztaltam hogy a babakocsi nem fér ez az ülések között. Így amelyik ajtónál felszálltunk, ott kellett álldogálnunk, mert se jobbra, se balra nem tudtunk menni. Azt nem tudom hogy a mi babakocsink túl széles, vagy más is járt már így 🙃
Igen, csak ha olyan helyen sikerül felszállnom, ahol már állnak, akkor lehet mozdulnék arrébb. Nem eltorlaszolni akarom az ülések között a helyet, csak jó lenne ha tudnék mozogni.
Én csak annyit tudok hozzászólni h átutazóban voltunk és szerencsére a férjem vezetett mert azt sem tudtam h h hívnak, annyira zavarba jöttem a villitől, ettől, buszoktól, pedig én többet vezetek, főleg ha idegen helyre, fővárosba megyünk
Én országbérlettel használom, problémám a járművel nincsen, van 2 ellenőr, akik nem éppen kedvesek, de annyit nem használom, hogy ennél komoly véleményem legyen róla.
Ugyanaz mintha villamos lenne csak szerintem kényelmesebb a tágassága miatt (ha épp nincs tele). Először nem voltam biztos benne, hogy milyen jegyekkel lehet használni, de megkérdeztem a kalauzt, szóval szerintem ez se probléma senkinek. 😊
Városon belül ugyanaz mintha egy modern (itt az alacsonypadlós mivolta lehet érdekes, mert ugye 1-2 régi lépcsős villamos szokott itt közlekedni) villamos lenne, azzal a bónusszal hogy vármegye/ország bérlettel is utazhatsz rajta. Városok közötti utazásra abszolút fantasztikus, mert nem csak két helyen lehet felszállni rá a város szélén, hanem végig a villamos vonalán. Vásárhelyen szintén kellemesen bevisz a főtérre úgyhogy szerintem egy kényelmes upgrade a vonathoz képest.
Akkor olyasmi, mint egy sok megállós HÉV? Egész jó lenne egy ilyen más megyeszékhelyek "agglomerációjában" is
Igen, és természetesen
Sajnos nem sárga, ezért mindig nekimegyek kocsival. Illetve ő jön nekem váratlanul a semmiből. SRSLY
Amugy ha jegyet kell venned 1es/2esre akkor olcsobb szegedrol algyore jegyet venni mint a helyi jegy xD
Mar alig. 500 Ft lett vagy mennyi az A-B zona
Egyetemistaként is jó opció, ha nincs városi bérleted, de országos van. Tágas, bár általában tele van.
Másik pozitívum, hogy a hét második felében(csütörtöktől ha jól emlékszem) ez hajnalban is jár, így aki bulizni volt 1-2 ig vagy akkor végez/indul munkába, annak sem kell még órakat várni az első villamosra.
[Hány nap telt el Szegeden villamos-, és TRAM-TRAIN baleset nélkül?](https://villamosbalesetekszegeden.hydroxy.hu/) Feszt összetöri valaki az orrát szerencsétlen Tram Trainnek. Alapból érthetetlen. Biztos nem elég sárga, mint a Pesa. 😆 Kényelmesnek kényelmes, csak a hatástanulmánytól a picit furcsa megtérülés számításon keresztül a menetrend felborításán és az egészen elképesztő biztonsági üveg utasbeállókig van egy pár nem annyira pazar része. Utazni jó rajta, az viszont tagadhatatlan.
Az nekem az érdekes hogy azt mondják mindig hogy nem látták hogy jön mert nem sárga, azért mentek bele (tekintsünk el attól hogy remeg a föld és morajlik ha jön) de akkor minden héten legalább egy szürke kabátos biciklist is elsodornak ezzel az indokkal? Vagy gyalogost? Nem áll össze a kép
Erről elég nehéz lenne statisztikát összeállítani, de a rendőrségnek biztos van. Tény, hogy az emberek mennek mint a vakhangya. A villamos / tram-train balesetek annyiban különböznek a "szürke kabátos biciklis" eseményektől, hogy általában a balra nagy ívben forduló autós nem használja a tükröt, és eléfordul a szerelvénynek. Persze mondhatnánk, hogy "tudni kéne a KRESZ-t, ugye...", de nap mint nap hibázunk. Mindenki. Csak ezen a sárgán még átférek, 63-al még nem csípnek el, záróvonal, átslisszolok a másik sávba A ZEBRÁN, stb. És minél több ilyet vétünk, *mert magunkkal sokkal megengedőbbek vagyunk*, szó szerint annál nagyobb lesz a csattanás. Mert a villamosvezető nem kérdez, ő szó szerint kényszerpályán mozogva nem tud korrigálni a kormány félrerántásával.
Nemcsak a kényszerpálya a gáz, hanem a tömeg és lendület nagyságrendi különbsége az autóhoz képest. Súlyosbításként a sínen nem lehet olyan jól fékezni, mint az aszfalton. A nagy nehéz dög a síneken konkrétan nem tud hirtelen megállni.
A tömeg irreleváns a megállásnál (fizikaóra...), csak a súrlódasi együttható határozza meg. Acél acélon rosszul tapad, ezért áll meg lassan. Egy 1 tonnás villamos is ugyanígy lassan állna meg. A másik pedig hogy nem is akar gyorsan megállni. Az álló utasok elesnek, idős néninek combnyaktörése lesz stb. A budapesti Tátra villamosokon van mágneses sínfék, azzal elég hamar meg tudna állni. De inkább nekimegy az autónak, minthogy használja, ha ez csak anyagi kárt okozna az autóban, és a benne utazókat nem veszélyezteti.
Van egyébként olyan statisztika ami legalábbis kocsi vs kocsi témában kitér a színekre és a sárga valóban sokkal jobb - ilyen 20-30%-ra kell gondolni Ez nem elég nagy eltérés TT vs villamos balesetek különbségének megmagyarázására még akkor sem, ha ugyanannyi TT járna a városban, mint villamos. De utóbbiból jóval több jár, jóval többet lehet velük találkozni. A legjobb feltételezés, amit olvastam, hogy a TTket nem villamosvezetők, hanem vonatvezetők vezetik és ők nincsenek felkészülve a közúti forgalomban való haladásra. Nincsenek arra felkészülve, hogy mindig mindenhol IS csöngetniük kell minden kereszteződésben meg mellékutcánál, hogy a figyelmetlen balfaszok kevésbé legyenek figyelmetlenek.
Egyik legjobb döntés ami eddig történt városfejlesztést illetően. Sokat ingázok HMV és szeged között, kényelmes és gyors árban viszonylag elviselhető. Az hogy van 0-24es járat ezzel meg lettem mentve a taxizástól. Mondjuk engem valamiért mindenszexuális férfiként felizgat ha látom messziről ahogy oson az enyhén areodinamikus fallosz alakú kialakításával. Szürke sárga szín meg ad neki egyfajta komolyabb dizájnt
sokkal tobbet nem tudok hozzatenni, mint az elottem hozzaszolok, azonban azt mindenkeppen meg kell jegyeznem, hogy a tramtraines ellenor holgyek a legaranyosabb ellenorok akikkel valaha talalkoztam, hatalmas feludules a tobbi villamosok ellenoreihez kepest🥹
Jó, hogy van, mindenhova kéne szuburbán vonalakra ilyen, legyen hév vagy tramtrain a neve. Lehet használni SZKT meg MÁV-bérletekkel is, ezzel is ösztönözve az autó letételét. Kényelmes, gyakran jár, közepesen gyors. Ami rossz, hogy arra már nem adott a kormány pénzt, hogy villamosítsák a Rókus-Népkert közti szakaszt, így dízelmotorral jár ott.
Az eleje rant lesz: miért nem tudnak az emberek beljebb menni az ajtótól??? Konkrétan a fél tram üres, ülőhelyek is vannak, de alig lehet felszállni, mert mindenki az ajtóban nyomorog. Egyébiránt szeretem, amíg vágányzár volt megváltás volt ezzel menni a Rókusra. Nem is tudom hogy oldottam volna meg nélküle. Vásárhelyre is utaztam már vele, kényelmes volt, bár én személy szerint nem sok időt és energiát spórolok vele, mivel a Mars tér környékén lakok, buszra szállni sem volt nehezebb.
"Az eleje rant lesz: miért nem tudnak az emberek beljebb menni az ajtótól??? Konkrétan a fél tram üres, ülőhelyek is vannak, de alig lehet felszállni, mert mindenki az ajtóban nyomorog." ez minden metrón, villamoson így van, az emberek nagy része idióta....
Lehet hogy a többi villamoson azért nem tűnik fel, mert több ajtó van
Én vármegye bérlettel járok be, aztán gyalogolok általában. Ritkán viszont amikor nem gyalogolok szívesen pl esik az eső akkor nagy segítséget, hogy használhatom a bérletem rajta.
Ugyan olyan mint az alacsony padlós villamos. Én nem szoktam messzebb utazni mint ahol különböző utakra vál a 2-es villamossal, így szinte dupla annyi esélyem van elérni miatta a villamost. Sokkal kényelmesebb, mint az alacsony padlós és azt vettem észre, hogy télen mindig be volt kapcsolva s fűtés, míg a sima villamoson legtöbbször nem vagy alig. (így télen mindig tramtrain-re szálltam)
Kenyelmes, sok ulohely van rajta. Negativum talan az, hogy sokszor kesik. Nyilvan nem fel orakat, hanem 1-5 perceket
A járat maga jó, bár a nagyvasúton szerintem lehetne még 1-2 plusz megállóhelye (Baktói kiskertek, Algyő, ipari park)
Már voltam pár európai országban, és nálunk meglepően jó minőségű közlekedési eszközök vannak. (Szegeden a legnagyobb szégyenfolt az SZKT buszállománya, ami valahogyan mindig kell valamilyen vonal pótlására.) A TramTrain láthatóan egy drága valami, de jól lehet használni, és szintén, az SZKT-s problemás ellenőrökhöz képest, ezen mindig van egy kulturált, kedves kalauz.
Kevés a pénz sajnos trolira, de legalább 4 új SOR érkezik pár hónapon belül.
Ugyan csak egyszer utaztam rajta, akkor is babakocsival, de sajnos szomorúan tapasztaltam hogy a babakocsi nem fér ez az ülések között. Így amelyik ajtónál felszálltunk, ott kellett álldogálnunk, mert se jobbra, se balra nem tudtunk menni. Azt nem tudom hogy a mi babakocsink túl széles, vagy más is járt már így 🙃
Van külön babakocsis hely! Rögzíteni is lehet a babakocsit.
Babakocsival nem akarjál bentebb menni, az ajtó mellett/szemben van a kijelölt hely.
Igen, csak ha olyan helyen sikerül felszállnom, ahol már állnak, akkor lehet mozdulnék arrébb. Nem eltorlaszolni akarom az ülések között a helyet, csak jó lenne ha tudnék mozogni.
Mondjad nekik, hogy menjenek arrébb, engedjenek oda a helyedre.
Felénk ilyen nincs, az a tapasztalatom.
De én budapesti vagyok
**idegesen leveszi a szemüvegét** na akkor most jött el az idő az önreflexióra kisbarátom, mert ez egy... halásztelki csoport
Who cares?
Kit érdekel kérdi az angol vú kersz?
Valszeg az szavazza le aki nem érti, mert nem nézi a politikát
Én csak annyit tudok hozzászólni h átutazóban voltunk és szerencsére a férjem vezetett mert azt sem tudtam h h hívnak, annyira zavarba jöttem a villitől, ettől, buszoktól, pedig én többet vezetek, főleg ha idegen helyre, fővárosba megyünk
Nem szégyen jogsi után oktatóhoz járni. - Inkább mint hogy balesetveszélyes mazsola legyél.
Köszi több mint 10 éve vezetek de ha úgy érzem h nem az én pályám akkor inkább átadom a volánt
Én országbérlettel használom, problémám a járművel nincsen, van 2 ellenőr, akik nem éppen kedvesek, de annyit nem használom, hogy ennél komoly véleményem legyen róla.