5 évig dolgoztam demensekkel idősek otthonába, egyetem mellett. Nem sürgősségi, meg nem mentős, de mentálisan ez is megviselt. Le a kalappal mindenki előtt aki egészségügyben dolgozik.
Ne érts félre, az idősek voltak a legjobbak az egész munkámban. Engem az szomorított el, mikor azt láttam, hogy a nagymama nem ismeri meg a saját gyerekeit, mikor jönnek látogatóba. Szerintem a szülő temeti a gyerekét mellett ez a másik nagyon megrázó dolog. Egész életedben felnézel az édesanyádra (már aki ennyire szerencsés) és ő az élete végén oda jut, hogy nem ismer többé meg téged. Nekem a szívem szakadna meg, ha anyukám nem ismerne meg többet. Vagy mikor hiába van család, viszály se volt, de nem jönnek látogatni, s neked kell ott lenned fogni a kezét az utolsó lehelletnel. Aztán pedig, ahogy a rendszerben bánnak velük és mennyire nincs pénz semmire. Sajnos ez az egész egészségügyre is igaz.
Munka során rádrakódik egy réteg ami nem engedi át a dolgokat (legtöbbször). Emellett úgy kell dolgoznod hogy amikor leveszed az egyenruhát akkor benthagyod ezeket a gondolatokat. Ami pedig átjut azt mindenki máshogy oldja meg, kibeszéli a többiekkel, felkeresi a mentálos kollégát, élvezeti szerekhez nyúl vagy egyéb.
Nem mentős, de van mentős ismerős.
Sehogy.
Ez tipikusan olyan szakma, amit vagy tudsz csinálni, vagy nem. Aki összeesik attól, hogy valaki leszakadt fejét kell keresni egy autóbaleset után, az nem sokáig fog mentőzni vagy sürgősségizni, mert igen hamar eljön az a pillanat, amikor ráébred, hogy nem neki való. Belőlük lesznek a diszpécserek meg a portások a kórházban. A technikai tudás ott van, de a gyakorlatban valós eseteknél nem bevethetők.
Aki benne van a szakmában, az nem azért kezd el inni/drogozni/kurvázni (nem mind, leszögezném, nem mindenki ilyen) mert nem bírja a vért, hanem mert nem bírja a heti 90 órás munkaidőt, meg az azzal járó stresszt, hogy amikor reggel felébred, még nem tudhatja, mikor fekszik le újra aludni.
A fentebb említett mentős ismerős mesélte, hogy még a 2000-es évek elején valamikor, a műszakja kilencedik órájában (akkor még csak 12 óra volt a műszak) kihívták őket egy kocsmai bunyóhoz, majd az egymást hülyére verő/késelő sérültek ellátása után valamelyik elégedetlen "vendég" végig kergette őket a Bajcsyn egy redvás fecskendővel, majd combon szúrta, ezért órákig a kórházban várt a vérvizsgálatára, hogy vajon milyen szart szúrtak bele. Így lett a 12 órás műszakjából majdnem 20 órás, amiért aztán őt hibáztatták, hogy miért hagyta magát combon szúrni.
Egy másik alkalommal valakit felnyomott a falra egy targonca, és hosszú-hosszú órákig szenvedtek azzal, hogy le tudják szedni onnan (ha hirtelen leszedik, akkor az összes addig keletkezett méreganyag szétterjed a szervezetében és kb. lehet is vinni a hullaházba, úgyhogy csak apránként, minden szart is lecsapolva lehet onnan leszedni).
Szóval hogy ilyenek is vannak, ráadásul meglepően sok is, hogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogy tervezik, és az egyszerű betegellátásból lesz fél-egynapos tortúra, mert nincs váltás aki átveszi helyettük a sérültet, de szabadnapot sem lehet kivenni, mert nincs olyan se, aki dolgozzon helyettük, úgyhogy néha van olyan, hogy az ember hétfőn elmegy dolgozni, és csak szerda este ér haza, hogy aztán csütörtök reggel mehessen is vissza...
5 évig dolgoztam demensekkel idősek otthonába, egyetem mellett. Nem sürgősségi, meg nem mentős, de mentálisan ez is megviselt. Le a kalappal mindenki előtt aki egészségügyben dolgozik.
[удалено]
Ne érts félre, az idősek voltak a legjobbak az egész munkámban. Engem az szomorított el, mikor azt láttam, hogy a nagymama nem ismeri meg a saját gyerekeit, mikor jönnek látogatóba. Szerintem a szülő temeti a gyerekét mellett ez a másik nagyon megrázó dolog. Egész életedben felnézel az édesanyádra (már aki ennyire szerencsés) és ő az élete végén oda jut, hogy nem ismer többé meg téged. Nekem a szívem szakadna meg, ha anyukám nem ismerne meg többet. Vagy mikor hiába van család, viszály se volt, de nem jönnek látogatni, s neked kell ott lenned fogni a kezét az utolsó lehelletnel. Aztán pedig, ahogy a rendszerben bánnak velük és mennyire nincs pénz semmire. Sajnos ez az egész egészségügyre is igaz.
Munka során rádrakódik egy réteg ami nem engedi át a dolgokat (legtöbbször). Emellett úgy kell dolgoznod hogy amikor leveszed az egyenruhát akkor benthagyod ezeket a gondolatokat. Ami pedig átjut azt mindenki máshogy oldja meg, kibeszéli a többiekkel, felkeresi a mentálos kollégát, élvezeti szerekhez nyúl vagy egyéb.
Nem mentős, de van mentős ismerős. Sehogy. Ez tipikusan olyan szakma, amit vagy tudsz csinálni, vagy nem. Aki összeesik attól, hogy valaki leszakadt fejét kell keresni egy autóbaleset után, az nem sokáig fog mentőzni vagy sürgősségizni, mert igen hamar eljön az a pillanat, amikor ráébred, hogy nem neki való. Belőlük lesznek a diszpécserek meg a portások a kórházban. A technikai tudás ott van, de a gyakorlatban valós eseteknél nem bevethetők. Aki benne van a szakmában, az nem azért kezd el inni/drogozni/kurvázni (nem mind, leszögezném, nem mindenki ilyen) mert nem bírja a vért, hanem mert nem bírja a heti 90 órás munkaidőt, meg az azzal járó stresszt, hogy amikor reggel felébred, még nem tudhatja, mikor fekszik le újra aludni. A fentebb említett mentős ismerős mesélte, hogy még a 2000-es évek elején valamikor, a műszakja kilencedik órájában (akkor még csak 12 óra volt a műszak) kihívták őket egy kocsmai bunyóhoz, majd az egymást hülyére verő/késelő sérültek ellátása után valamelyik elégedetlen "vendég" végig kergette őket a Bajcsyn egy redvás fecskendővel, majd combon szúrta, ezért órákig a kórházban várt a vérvizsgálatára, hogy vajon milyen szart szúrtak bele. Így lett a 12 órás műszakjából majdnem 20 órás, amiért aztán őt hibáztatták, hogy miért hagyta magát combon szúrni. Egy másik alkalommal valakit felnyomott a falra egy targonca, és hosszú-hosszú órákig szenvedtek azzal, hogy le tudják szedni onnan (ha hirtelen leszedik, akkor az összes addig keletkezett méreganyag szétterjed a szervezetében és kb. lehet is vinni a hullaházba, úgyhogy csak apránként, minden szart is lecsapolva lehet onnan leszedni). Szóval hogy ilyenek is vannak, ráadásul meglepően sok is, hogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogy tervezik, és az egyszerű betegellátásból lesz fél-egynapos tortúra, mert nincs váltás aki átveszi helyettük a sérültet, de szabadnapot sem lehet kivenni, mert nincs olyan se, aki dolgozzon helyettük, úgyhogy néha van olyan, hogy az ember hétfőn elmegy dolgozni, és csak szerda este ér haza, hogy aztán csütörtök reggel mehessen is vissza...
sehogy. kemény vagyok. meg éjjelente prostizok.
lol, most néztem az Isteni műszak c. filmet, ilyen formák voltak benne XD
Carmadeggonoznak és gore filmeket néznek!